Egy sikeres és csapatmunkában gazdag karbantartó napot tartottunk a kertben, szerencsére sokan eljöttek, így nagyon sok mindennel tudtunk foglalkozni, s mindezt gyakorlatilag 3-3 és fél óra alatt:
átpakoltuk az első megtelt komposztkeretből a szerves anyagot a következő rekeszbe - a komposzt gőzölgött és sok kukac volt benne, a közepe elég nedves is volt, de a szélei kevésbé
bezsákoltuk a lisztharmattal fertőzött tök-maradványokat és kitettük a megfelelő helyre, hogy a zöldhulladék gyűjtésekor elszállítsa a kerület
eltávolítottuk az ártéri japán keserűfű invazív növényt a kerítéshez közeli területről
összeszereltük az 5 db Ikeás polcos szekrényt az egyik faházba - ezeken fogják tárolni a kerttagok a saját szerszámaikat illetve néhány közös eszköznek is jut hely - nem kevés legózás kellett hozzá, de az utolsó kettő már talán gyorsabban ment
a közös ágyásokon elterítettük a marhatrágyát - a 2 x 50 literes zsák nem tűnt soknak az 1. közös ágyásba, amelyikből a tök kikerült, de remélhetőleg hozzájárul így is a tápanyag-utánpótláshoz
a legmeredekebb ágyásokhoz ágyásszegélyeket helyeztünk ki - nem volt kis munka leverni a fa ágyásszegélyeket, bár akadt hozzá nagy kalapács
felszereltük a benti mozgásérzékelős lámpákat a kisházakba
a meglevő térkövekből elkezdtük a tűzrakó helyet kialakítani - sajnos egyelőre még nincs elég hozzá
elpakoltuk a locsolózsákokat - jó szolgálatot tettek a fiatal cserjéknek, bár néhány esetben nem értettük, hogy az egyikből hamar elfogy a víz, a másikból pedig alig távozik - még nem vagyunk elég profik a locsolózsákok rejtelmeiben
elhelyeztük a sárkaparót az egyik járdaszegélyhez, bár a végén történt vele egy kis baleset, az egyik kisgyerek véletlenül kihúzta :-), de biztosan vissza lesz majd helyezve
a fák köré helyeztünk talajtakarásképp a kerttagok jóvoltából a környékről elhozott levelekből
fogtunk magokat a közös ágyás lila bazsalikomából, egy egész kis zacskóra való lett